Péntek végre jól indult.Most először megengedtem magamnak egy igazi alvást.Végig akartam még nézni csütörtök este a Cobra 11-et,de majdnem bealudtam a nappaliban,szóval a felénél feljöttem aludni.10től reggel 8ig szunyáztam,ami végre egy szépséges 10 óra volt.Reggel asszem Maren kopogására ébredtem,de annyira halkan kopogott,hogy olyan volt mintha lentről jött volna,plusz kóma voltam,szóval mire észbe kaptam,elment.Hagyott egy papírt,hogy orvoshoz ment,de az is nagyon édes volt,mert rá írta,hogy Melinda Guten Morgen és egy vigyorgós napocskát is rajzolt rá.Fájt még kicsit a fejem,de bevettem a vitamin dózisomat,bezabáltam 4 toastkenyeret,konkrétan: vajasat,mézeset,nuttelásat és egy sajtkrémeset.Majd leöblitettem egy kis fagyival.:D Jólvan,néha rám törnek az ilyenek.:D:D:D Aztán feljöttem kicsit kockulni,diszkóztam.Rászántam magam,hogy megcsináljam a nyulakat,felvettem az új tréning szerkóm,hogy kitudjak menni és ekkor jött az isteni sugallat,hogy el kell mennem futni. Megcsináltam a nyulakat,de közbe az egyik kis retek megharapott,szóval most haragba vagyunk.:D Bejöttem,írtam én is papírt,hogy elmentem a travenhez futni,majd leléptem.Nem a város fele mentem,hanem a másik irányba,arra még nem voltam. Gyönyörű az egész.Van egy rész ahol teljesen belehet menni az erdőbe,majd kijutsz megint egy tisztásra.Mentem egy ideig,de mikor már elég messzire elkerültem,inkább visszafordultam,mondom épp elég lesz visszafutni,plusz eltévedni se akartam. Csak 20 percet futottam,Maren közbe fel is hívott,szóval nem volt egy jó teljesítmény,de először elmegy. Megpróbálkozok sűrűn eljönni délelőttönként,ilyenkor nincs sok ember a folyónál.A fejem megint elérte a piros kabátom színét.És sajnos nem túlzok.Még 1 órával a futás után is vérvörös a fejem…nem egy szép látvány.:D Leakartam fényképezni,de mondom nem leszek internet sztár.Klara előbb érkezett mint hittük,egyikünk se volt épp itthon,de hát ez van.Maren napok óta mondogatta,hogy fél 1re jön. Sütit sütöttünk,ami a cetlire ráírt,hogy be kéne gyúrnom,de szerintem minden volt arra a cetlire írva csak ez nem.:D Mind1 begyúrtam hamar,megsütöttem,de nem volt mandula a tetejére,szóval gyors pennyjárat volt.Utána makaróni csinálás,de paradicsomszósz se volt otthon,szóval kotyvasztottunk. A nap többi részében szenvedtem…Maren közölte,hogy mivel ő sincs jól,én se,Klara is fáradt,nem megyünk Fehmarnba.Akkor omlott össze minden jókedvem,pozitív szemléletem.Tudtam,hogy az előttem álló napok,csak takarítással,pakolással,főzéssel és megint csak takarítással fognak telni,utolsó reményem volt egy kis kirándulás és kézilabda.Ennek tudatában tettem tovább a dolgom,kerestük a cuccokat a bolhapiachoz.Sajnos kicsit szét van esve Maren még mindig,szóval sose épp azt csináltuk amit kellet volna. Lementünk a pincébe cuccokat kutatni,de megtalálta a folteltávolítójait,meg a könyveit,és azokat pakolhattam fel az emeletre. Baromira ráért volna vasárnap után,hogy most egy kicsit haladjunk,de nem.Hazajött Jakob is,akivel már megbeszélték,hogy csak az apja megy vele Fehmarnba.Jakobbal kerestették a címet,amikor kiderült,hogy csak 1kor van találkozó,nem úgy, mint eddig,szóval még talán el is mehetnénk. Na itt jöttek Melike kiskutya szemei:-Én örülnék ha mennénk! És tátátátááááááááá-Mission Completed.:D
Felix jelentem megfürdött 2 hét után! Mióta itt vagyok ez volt az első fürdése a drágámnak,és igencsak rá fért már.:D:D
Röhögtem Marenon is egy sort.Indultak Felix almapartyjára a suliban,de egyiküknek se volt kedve. Visszafordult az ajtóból:- Az első gyerek még sok örömöt okoz,de a harmadik….és röhög.:D Jót röhögtem:D
Pénteki nagy történés még,hogy besétált az első őzike a kertbe.Tudtam,hogy itt sok fele élnek,de a ház mögött megy nem sokkal a vonat,ami elég hangos,szóval nem gondoltam,hogy ide jönnének.
Szombaton 9kor volt reggeli,azt hittem utána majd folytatódik a pakolási láz,de 11-ig mindenki összevissza tettvett,semmit se csináltunk.Kivéve engem,mert én Felixxel társasoztam,miután megmászatta velem az almafát.Profi fára mászó vagyok,de ha a pofámba van 20 kisgally,akkor nem sűrűn tudom felhúzni magam tőlük a tetejére,de Felix nem nagyon értette meg,csak azt hajtogatta,hogy húzzam fel magam.:D Na mind1 szereztünk almákat,csináltunk ketten almalevet,magától ment,hozott nekem szívószálat és ketten iszogattuk. Tényleg néha nagyon tündér tud lenni,kezd egészen megszokni.Később elmentünk a pennybe már családostul,Felix a pennymaratont futotta,amíg mi beszereztük az útra az innivalókat,meg a kaját. Odafele a rádió-kasper vitát,egy cd nyerte,a német best of válogatás,szóval egészen meg voltam elégedve. Oldesloeban jó idő volt,de ahogy távolodtunk,úgy kezdett szakadni az eső.:(Fehrmanban is sajnos esett,nem is kicsit,nálam volt esernyő,de fújt a szél baromira.A szigetre egy hosszú híd vezet át,a tengerbe mindenki szörfözik,meg a többi szeles Vizi sportot űzi,amiknek fogalmam sincs a nevükről.Szívesen kipróbálnám mindet,csak valahogy a hideg víz kicsit elrettent.:D Fehmarnburgban volt a meccs,ott nézelődtünk kicsit,boltoltunk,de a széltől nem nagyon lehetett mit csinálni. Kajáztunk egy kis pizzát,majd elindultunk a csarnok felé,ahol már Jakobot előbb letettük. Maren mondta,hogy a tavalyi szezonban sűrűn veszítettek,nem is kiskülönbségekkel,most meg sorra nyerik a meccseket,szóval úgy érzem jó szerencsét hoztam a csapatnak.Most 3 hét szünet következik,szóval most két hétvégén át más hobbit kell találnom magamnak.Hazafele megálltunk a tengernél,nézni a szörfözőket. Összetalálkoztunk 3 Shiba inu kutyával. Ketten pórázon voltak,középen egy szabadon.A középső mindig bevárta a másik kettőt,de ő vezetett.Megálltunk a gazdikkal beszégetni,de én csak a három gyönyörűséget gyomroztam.Hiányzik a kisbabám nagyon.:( Na Klara kitalálta,hogy neki kell egy ilyen kutya,és Maren is nagyon hajlik rá.Már este nézegették,és úgy feltűnt,hogy 1000eurótól kezdődnek a drágaságok.:D Örülnék is ha megvennék,mert lenne kit babusgatnom,de másrészről totál rám maradna a gondozása,és nevelése,napi 2-3x sétáltatása,amihez most nincs sok kedvem,az egyéb teendők mellett.:D Majd meglátjuk.:) Este nagyon fáradt voltam,nem vagyok még erőm teljében,plusz nagyon hideg van számomra itt.:D
Ma azaz vasárnap flohmarkt!Hurrá….Már nem sok 3 óra és vége,de már totál kivagyok. Reggel én csináltam meg mindent,pakoltam ki,rendezgettem a dolgokat.Az egészet rám hagyták meg a 6 éves Felixre.Maren magát csinosítgatta,amíg én a fejem tetejére felbaszott hajjal,tréning nadrágban,lila bolyhos zokniban,balerina cipőben,árultam a kisportékáját,egy hatéves kölökkel az oldalamon.Mondtam neki,hogy segítsen,mert nem mindig értem amit mondanak,de aranyos volt,mondta majd ő válaszol.:D Maren 10x végig járta a piacot,mindig egyedül hagytak,azt se tudtam minek mennyi az ára,szóval baromira örülök,hogy mindjárt vége,mert ez kakiii és unalmas és HIDEG! Remélem,holnap megérkezik a csomagom,mert már lefagyok.:D Lasagnet csináltunk,ami jó lett,de ott is egyedül akart hagyni,mikor életemben nem ettem és nem főztem még lasagnet,de azért leesett neki,hogy hoppá lehet segíteni kéne.:D Jó hír,hogy jönnek Maren testvéréék kedden a szülinapi bulira,szóval lesz kivel magyarul társalognom,és megkérdezni pár dolgot amit nem értek.:D
Nyelvsuliról úgy döntöttem,hogy nem pálya,majd ma este mondom meg Marenének.Sok pénz,sok idő.Ha itt maradok szükségem van a pénzre mindenképp,ha nem akkor is jól jönne,szóval nem.
Jövőhéten Jakob szülinap,szerdától kezdődik az őszi szünet(hurrá),de több progit még nem tudok.:)
Nyomatom majd a futást,remélem a vezetést is,a könyvemet kéne olvasnom,és erősen németezni.:)
Jaj a mai nap poénja.Még korán reggel,mikor kipakoltam a könyveket,jött az első vevő. Egy könyvet kezdett el nézegetni,aminek a címe az élet kapuja volt:D Na konkrétan a nőinemiszervről voltak képek legalább 100 oldalon át. Később eltűnt a könyv,vagy ellopták vagy Marenék tüntették el.:P
A képen Fehmarn szigete látható, a híddal együtt.:)
Pusza