okt
8

Telnek a napok:)

| Szerző: memestrott | 5:35 pm

Észrevétlenül telnek és telnek a napok!:) Kedden volt 3 hete,hogy megérkeztem,de már mindjárt meg lesz a 4. is.:) A szerda esti kómázás után,szabad alvási lehetőséget kaptam.:P Ez azt jelenti,hogy kábé 9-10ig aludhatok,bár nálam inkább azt jelentené,hogy 11-12ig. 9körül anyu hívására keltem,ugyebár ment az aggódás,hogy eltűntem.:) Gyorsan csatlakoztam is a netre,megnéztem mi történt az elmúlt napokban.:) Majd lementem reggelizni,összepakolni az egész házat,mert még mindig állt a rom a buli után. Ezek után következett a feketeleves.A nyulaknak kellett helyett csinálni,úgy,hogy felkellett ásni egy nagy részt,azt majd bekövezni és arra jönnek valami izék. Fogalmam sincs igazából,a lényeg annyi,hogy igen szépen hulló esőben kertet ástam. Klara Jakob és Micheal is csinálta elméletileg,de ebből nyakamat rá teszem,hogy én csináltam a legtöbbet,meg Michael. Klara próbálta csinálni,rá egy szavam sincs,de Jakob igen szépen elnézte,ahogy kiások egy részt,vödörbe rakom és elviszem 50 méterrel arrébb kiborítani,mikor az egyik felét neki kellett volna csinálnia.Ezen azért kicsit felbasztam magam,és akkor is ideges leszek,ha betaknyosodom,mivel a kertásás nem éppen könnyű házi munka,ami a szerződésben szerepel. Meg tudom csinálni,meg is csinálom,mert szeretem őket,de ne én csináljam az egészet.Na de téma lezárva.:D A szerda esti bezabálás sajnos annyira kártékony volt, mint finom…L Teli pocakkal azt álmodtam a család elhagyta a kiskutyámat. Egész álmomban bömböltem,nem volt éppen kellemes felébredni.Sajnos kiderült,hogy a macska tűnt el igazából,már nem csodálkozom,hogy az álmom valóra vált,általában valóra szokott. Sajnálom Öcsit,kedvenc macskája volt,de neki legalább ott van az én babám.:( A nap további része hála istennek végre,pihenéssel telt,tudtam egy kicsit gépezni,megnézni a dolgaimat.Délután megnéztünk egy filmet,a címe Hacsiko volt.Egy akita inu kutyáról szólt,és az egész igaz történeten alapult.A kutya gazdája meghalt és ő éveken keresztül várta még a vonatállomáson. Igazából, ez az 1920 években történt Japánban,a kutya gazdija 2 év után meghalt és utána még 9 éven át várta őt az állomáson. És akkor ne szakadjon meg a szívem,a Nyulamért...:(.Tudtam,hogy kényes pont lesz,de hogy ennyire fog hiányozni,azt nem gondoltam volna.

A héten fehér kenyér került a házba.Még kedden este vetettek velem 2 bagettet a pennyben,hát ne tudjátok meg. Két pofára tömtem magamba.:D Elfogyott az utolsó csokim is,szóval most egy időre elegendő édességet vittem be a szervezetembe.Amiért most nagyon oda vagyok az a sajt.Mindenformában. A szerdai sajtszószós csirke,az itthoni kecske sajt, a múltkori sajtkrémem,ááh.Szerintem külön fogok magamnak venni,mindig gyorsan megenni.:D:D Múltkor kóstoltunk a skyban wasabis sajtot,még az is finom volt.:D

Péntek reggel 8ra mondák a reggelit,és én fel is keltem de rajtam kívűl senki.:D Lementem,megcsináltam az aztalt,főztem egy teát,aztán szépen leültem magamba reggelizni.:D 20 perc múlva befutottak a szülők,röhögve,hogy elkéstek.:D  Igazából én is röhögtem,ilyen kis dolgokon nem éri meg felidegesíteni magad,jobb ha könnyen veszi az ember a dolgokat. A terv a kertásás folytatása lett volna,de mivel minden iszonyatosan vizes,elnapoltuk!(HALLELUJA). Sokkal jobb progit találtunk: vásárlás!;) Maren óriásit röhögött mikor meglátta a csillogást a szememben az Eizett említésére.:D  Röhögve hozzá tette,hogy ezért csak holnap kapom meg a fizetésemet.:D  Az már jó,hogy így viccelődünk,meg csipkelődünk egymással.:) Egésznap az Eizettbe mászkáltam,bár sajna sok bolt nincs számomra,miközben ez német ország legnagyobb bevásárló központja. Alig három bolt van amikben otthon szoktam vásárolni, a többi mind eget rengetően drága.:) De azért beszereztem egy csipkés felsőt,egy mellényt,meg  egy órát.:D Ettem megint egy gyümölcssalit,ez úgy gondolom szokásommá válik. A legfontosabb,hogy három teljes napot töltöttem már az Eizettben és csak most sikerült megtalálnom a wc-t….jobb későn, mint soha.:D

A hétvégémről nem sok dolgot tudok mondani.A kertet csinálgattuk,mostam,főztem,takarítottam és vasárnap végre lustultam egy fél napot. Szombat este átjöttek Maren anyukájáék, megnéztük az aranylakodalomról a videót. Nagyon sokat beszélgettem velük. Vagyis inkább mondjuk úgy,hogy ők nagyon sokat beszéltek nekem,én meg azért próbáltam válaszolni.:D Egyre többet megértek,ennek viszont örülök.Vasárnap végre holiday volt,vagyis reggel nem,mert bevoltam fogva mindenre ami csak elképzelhető,de a délután totálisan az enyém volt.Most kezdődnek a sorozataim,és mivel itt ugye letölteni tilos,csak online tudom megnézni őket.Annak köszönhetően,hogy nem voltak itthon 3 különböző sorozatom is megtudtam nézni,chatelni,gépezni tudtam normálisan,plusz a könyvemet is tudtam fordítani, 25 oldalt haladtam anélkül,hogy valaki lekapcsolt volna a netről. Nem ellenem csinálják,mondták kapcsoljam vissza,ha szükségem van rá,csak ha meglátják, hogy wlan an,akkor már muszáj gyorsan aus.::D

Nem írok most hosszabb litániát a napjaimról,mert nincs kedvem.:D Az írás nálam nagyon kedv függő.Az elmúlt hetekben oldalakat írtam tele nektek,plusz magamnak is különféle novellákkal,de most szünetelek.:D Hétfő van,reggel mostam,postán voltam,mert a süketnéma aupairt kell elküldeni,egy iszonyatooosan fontos levéllel a postára érdeklődni,de semmi baj.:D Jól vagyok,jól érzem magam,mától kicsit normálisabban étkezem ,mert az elmúlt hetekben mindent összeettem ami létezet,és ez kicsit meglátszik.:D A héten megpróbálok eljutni a fodrászhoz,bár már ez két hete tervben van.A szülők nem mennek őszelni,mert sok a munka itthon. Nem tudom,hogy jártam jobban,de ez van.:D Több programot nagyon nem tudok, majd minden alakul.

A szülők nagy hobbija lett most az erdőbe járás,gombagyűjtés. Na ez az amibe én nem fogok részt venni,ugyanis boldogan jöttek haza,hogy láttak egy kígyót.Na én a gombát is utálom,de a kígyókat még jobban,szóval  boldogan elülök én itthon egyedül a takaróm alatt a melegben.:D

Jók legyetek,majd talán sűrűbben jelentkezem:)

A bejegyzés trackback címe:

https://meliaupair.blog.hu/api/trackback/id/tr14827112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása