A csütörtököm újra sulival indult,kíváncsian vártam másodjára is tetszeni fog e. Siettem,mondom, ne épp 30ra essek be,de 28kor még csak 3an voltunk,és szépen lassan szállingóztak a többiek. Hát igen ez nem az általános iskola.A deákhoz ennyiben azért hasonlít.:D:D:D Tényleg megnyugtatóbb úgy suliba járni,hogy nem kapsz egyest,nem bukhatsz meg,és igazából baromira lekaksizzák mit csinálsz,mert a te saját felelősséged. Így azért nincs az embernek gyomorgörcse,nincs stressz,csak szépen megcsinálgatja,tanulgatja a maga lelkiismerete szerint. Még mindig lelkes vagyok,így elkezdtem órán is mondogatni a dolgokat,és iszonyatosan meg vagyok lepve sokszor. Ezek az emberek 10x jobban beszélnek mint én,de egy fordított szórenddel nincs tisztába valamelyik. Nálam ez pont fordítva van,reméljük a beszéd is becsatlakozik,erősen rajta vagyok. Órán egy lánnyal dolgoztam párba,Tinának hívják,24 éves, grúziából jött és már házas. Nagyon aranyos,és jól is beszél,szóval maradjon ő a párom a feladatoknál.:D haha:D Mairam nem volt csütörökön,mert mint ahogy kiderült,jár a c1re is,ő már nagyon jól nyomja. Suli után bementem megrendelni a tankönyveim,nem éppen olcsó mulatság,de felesbe fizetjük.Hazavágtattam,természetesen konyhában minden úgy volt a reggeli után,mérföldes mocsokkal,szóval belevetettem magam,nyulakat se etette meg senki,azt is megcsináltam. Megjött Maren is,neki álltunk főzni,enni,majd feljöttem,hogy folytassam az intenzív német tanulást.Egész nap nyomattam,szóval estére már fájt a fejem rendesen,és jó fáradt is voltam. Egészen jónak tűnik ez a suli,jó a közeg,és talán tényleg megyek vele valamire. Szóval most ez a cél,és már most az lebeg a szemem előtt,hogy decemberben vágtatok haza. Bár még elég sok,még 1x annyi,amennyit már itt eltöltöttem. Lassan de biztosan eljön.:)
Pénteken megint örültem,hogy német.El se hiszitek milyen jó távol leni azért a családtól.Volt végre megint Mairam ,meg egy másik grúz lány Nana is,velük is már jóba vagyok. Tinával megint nagyon sokat beszélgettünk,neki sincs itt nagyon senkije(csak a férje?:D),szóval hétvégente majd nyomatunk valamit.:)Az óra megint nagyon tetszett,bár ez egy durva lecke lesz,az egész egy téma megvitatásáról és prezentációról szól,magyarul beszédbeszédbeszéd.Hát én megteszek minden tőlem telhetőt.:D Hazafele bementem a tankönyveimért,meg elküldtek valami elektormos lámpás tartót kutatni,persze fogalmam se volt mit keressek,így nem is találtam. Mindig engem küldenek hülyeségeket venni,kezdem meg szokni. Otthon azért volt pár köröm,mert ugye jöttek Maren unokatesójáék,és mindent nekem kellett megcsinálni. Ágyneműt húzni,söprögetni(jaj de utálom), és természetesen a napi postajárat,egy óriási csomaggal se maradhatott el.Sose fogom megérteni,miért nekem kell ezt elcipelni,mikor van 2 autó a háznál… Még azt se tudtam megnézni,hogy jók e tankönyveim,szóval kicsit leültem nézegetni őket,neki álltam lenyozni. Természetesen 2 perc nyugtom nem volt,mindig állnak a lépcsőnél is kiabálnak: Milindáááá. Milindá meg pattan és kérdezi, hogy mi az anyám van már megint. Épp csak postám jött,vagy épp süssek már meg egy sütit,vagy épp egyebek. Hát persze,Milindá bármikor bármit. Most,hogy kezd kialakulni itt az életem,kicsit odafigyelek majd a családra,mert eléggé elszálltak. Maren is és a gyerekek is. Maren az égvilágon mindent velem csináltat. Odajön,hogy keressek neki elő valamit,ami általában nem tudom mi,és megvárja, hogy a föld alól vagy valahonnan előkerítsem.Én csináljam meg a sütit,ő meg közbe nézi,és utasításokat ad. Én hozzam fel a vizes kannát,mikor ő ott áll,de nem ,engem kell leküldeni a pincébe. Klara ugyanez,kezembe nyom két poharat,hogy mossam el. Hát anyád,mosd el te.Múltkor Micheal és Maren beszélgettek,de nem nagyon figyeltem(ugye akkor nem is hallom),csak fél füllel kaptam el,hogy a növényeket be kell hozni, mert fagy van már éjszakánként. Erre Maren:Milindá értetted miről beszéltünk?(Azért kérdezte,hogy akkor tudom e mi a feladatom),de Micheal közbevágott,hogy ezt nem azért mondta,ez az ő feladata,ő csinálja meg. Szóval ezek vannak.Nana is au pair,és mondta,hogy észnél legyek. Nem uszítás, de igaza van. Mindenki kiakadt,hogy én hétvégén ugyanúgy dolgozok, mint máskor,és azt még nem is említettem,néha miket csináltatnak velem. Túlzásba estek,nem kicsit. Tudom hogy nem kéne mindent megcsinálnom,de ha egyszer úgy jönnek ide,hogy Milindá szeretnéd ezt az összes levelet összesöpörni? Erre mit mondasz? Nem bazdmeg hétvége van,hagyjál már? Na mind1:DMajd alakul minden.
Este jött az unokatesó a lányával,meg egy kutyussal,de sajna a kutyi félénk volt és nem igazán tudtam megdögönyözni.Vacsi után feljöttem dögleni,ez a német leszívja az agyam és erőm rendesen.:)
Szombaton közösen reggeliztünk,majd miután elmentek,elindultuk Lübeckbe. Jaj végre,nagyon örültem neki.:) Bár iszonyatosan hideg van már,nem rettentet most vissza attól,hogy a sétáló utcákban shoppingoljunk. Karácsonyi aji vadászatra indultam,és sikerrel is jártam,bővült a megvett ajándékok száma,bár hogy, hogy fogok velük hazajutni az még kétséges.:D:D Egy táskával szándékoztam vonatozni,de lesz ez három is.:D:D:D Nagyon jó kis mütyürös boltok vannak, otthonhoz képest drágák,de vannak egész olcsó dolgok is,és persze számomra minden új, szóval kb mindent megvennék szívem szerint.:D:D Most kicsit leállok a vásárlással,mert ha most megveszek mindent decemberbe unatkozni fogok,szóval a többi majd egy hónap múlva következik.:D Reggeltől estig járkáltunk,közbe nyomtunk egy forró csokit,egy másik helyen egy isteni sütit,majd végül egy pizzát.Meg is lett az eredménye,ugye bár laktózérzékeny vagyok,és estére meghaltam. Egésznap csak laktózos dolgokat ettem,nap végére oda jutottam,hogy a fejem nem tudtam mozdítani,csak feküdtem az ágyban. Ja főleg,hogy este még elmentem a pennybe oreoért,csokikáért,meg gumicukiért,és hát oreo is tejes,csoki is,szóval laktózsokk érte a testemet,és kidőltem.:D Maren totális laktóz diétára fogott,persze azért ma még benyomtam a maradék oreomat,csokim az még marad későbbre,mert már hányok az édestől.:D Mai nap aludhattam amíg akartam,főleg,hogy ugye plusz egy órát is nyertünk az óra átállítás miatt. Szekrényt pakoltunk,sütöttem egy sütit,aztán jött az édes lustulás,német szótanulással vegyítve. Holnap megint hétfő,megint elment egy hét,jön a suli, este pedig megyek aerobikra.:) Már várom rendesen.:)A csütörtököm újra sulival indult,kíváncsian vártam másodjára is tetszeni fog e. Siettem,mondom, ne épp 30ra essek be,de 28kor még csak 3an voltunk,és szépen lassan szállingóztak a többiek. Hát igen ez nem az általános iskola.A deákhoz ennyiben azért hasonlít.:D:D:D Tényleg megnyugtatóbb úgy suliba járni,hogy nem kapsz egyest,nem bukhatsz meg,és igazából baromira lekaksizzák mit csinálsz,mert a te saját felelősséged. Így azért nincs az embernek gyomorgörcse,nincs stressz,csak szépen megcsinálgatja,tanulgatja a maga lelkiismerete szerint. Még mindig lelkes vagyok,így elkezdtem órán is mondogatni a dolgokat,és iszonyatosan meg vagyok lepve sokszor. Ezek az emberek 10x jobban beszélnek mint én,de egy fordított szórenddel nincs tisztába valamelyik. Nálam ez pont fordítva van,reméljük a beszéd is becsatlakozik,erősen rajta vagyok. Órán egy lánnyal dolgoztam párba,Tinának hívják,24 éves, grúziából jött és már házas. Nagyon aranyos,és jól is beszél,szóval maradjon ő a párom a feladatoknál.:D haha:D Mairam nem volt csütörökön,mert mint ahogy kiderült,jár a c1re is,ő már nagyon jól nyomja. Suli után bementem megrendelni a tankönyveim,nem éppen olcsó mulatság,de felesbe fizetjük.Hazavágtattam,természetesen konyhában minden úgy volt a reggeli után,mérföldes mocsokkal,szóval belevetettem magam,nyulakat se etette meg senki,azt is megcsináltam. Megjött Maren is,neki álltunk főzni,enni,majd feljöttem,hogy folytassam az intenzív német tanulást.Egész nap nyomattam,szóval estére már fájt a fejem rendesen,és jó fáradt is voltam. Egészen jónak tűnik ez a suli,jó a közeg,és talán tényleg megyek vele valamire. Szóval most ez a cél,és már most az lebeg a szemem előtt,hogy decemberben vágtatok haza. Bár még elég sok,még 1x annyi,amennyit már itt eltöltöttem. Lassan de biztosan eljön.:)
Pénteken megint örültem,hogy német.El se hiszitek milyen jó távol leni azért a családtól.Volt végre megint Mairam ,meg egy másik grúz lány Nana is,velük is már jóba vagyok. Tinával megint nagyon sokat beszélgettünk,neki sincs itt nagyon senkije(csak a férje?:D),szóval hétvégente majd nyomatunk valamit.:)Az óra megint nagyon tetszett,bár ez egy durva lecke lesz,az egész egy téma megvitatásáról és prezentációról szól,magyarul beszédbeszédbeszéd.Hát én megteszek minden tőlem telhetőt.:D Hazafele bementem a tankönyveimért,meg elküldtek valami elektormos lámpás tartót kutatni,persze fogalmam se volt mit keressek,így nem is találtam. Mindig engem küldenek hülyeségeket venni,kezdem meg szokni. Otthon azért volt pár köröm,mert ugye jöttek Maren unokatesójáék,és mindent nekem kellett megcsinálni. Ágyneműt húzni,söprögetni(jaj de utálom), és természetesen a napi postajárat,egy óriási csomaggal se maradhatott el.Sose fogom megérteni,miért nekem kell ezt elcipelni,mikor van 2 autó a háznál… Még azt se tudtam megnézni,hogy jók e tankönyveim,szóval kicsit leültem nézegetni őket,neki álltam lenyozni. Természetesen 2 perc nyugtom nem volt,mindig állnak a lépcsőnél is kiabálnak: Milindáááá. Milindá meg pattan és kérdezi, hogy mi az anyám van már megint. Épp csak postám jött,vagy épp süssek már meg egy sütit,vagy épp egyebek. Hát persze,Milindá bármikor bármit. Most,hogy kezd kialakulni itt az életem,kicsit odafigyelek majd a családra,mert eléggé elszálltak. Maren is és a gyerekek is. Maren az égvilágon mindent velem csináltat. Odajön,hogy keressek neki elő valamit,ami általában nem tudom mi,és megvárja, hogy a föld alól vagy valahonnan előkerítsem.Én csináljam meg a sütit,ő meg közbe nézi,és utasításokat ad. Én hozzam fel a vizes kannát,mikor ő ott áll,de nem ,engem kell leküldeni a pincébe. Klara ugyanez,kezembe nyom két poharat,hogy mossam el. Hát anyád,mosd el te.Múltkor Micheal és Maren beszélgettek,de nem nagyon figyeltem(ugye akkor nem is hallom),csak fél füllel kaptam el,hogy a növényeket be kell hozni, mert fagy van már éjszakánként. Erre Maren:Milindá értetted miről beszéltünk?(Azért kérdezte,hogy akkor tudom e mi a feladatom),de Micheal közbevágott,hogy ezt nem azért mondta,ez az ő feladata,ő csinálja meg. Szóval ezek vannak.Nana is au pair,és mondta,hogy észnél legyek. Nem uszítás, de igaza van. Mindenki kiakadt,hogy én hétvégén ugyanúgy dolgozok, mint máskor,és azt még nem is említettem,néha miket csináltatnak velem. Túlzásba estek,nem kicsit. Tudom hogy nem kéne mindent megcsinálnom,de ha egyszer úgy jönnek ide,hogy Milindá szeretnéd ezt az összes levelet összesöpörni? Erre mit mondasz? Nem bazdmeg hétvége van,hagyjál már? Na mind1:DMajd alakul minden.
Este jött az unokatesó a lányával,meg egy kutyussal,de sajna a kutyi félénk volt és nem igazán tudtam megdögönyözni.Vacsi után feljöttem dögleni,ez a német leszívja az agyam és erőm rendesen.:)
Szombaton közösen reggeliztünk,majd miután elmentek,elindultuk Lübeckbe. Jaj végre,nagyon örültem neki.:) Bár iszonyatosan hideg van már,nem rettentet most vissza attól,hogy a sétáló utcákban shoppingoljunk. Karácsonyi aji vadászatra indultam,és sikerrel is jártam,bővült a megvett ajándékok száma,bár hogy, hogy fogok velük hazajutni az még kétséges.:D:D Egy táskával szándékoztam vonatozni,de lesz ez három is.:D:D:D Nagyon jó kis mütyürös boltok vannak, otthonhoz képest drágák,de vannak egész olcsó dolgok is,és persze számomra minden új, szóval kb mindent megvennék szívem szerint.:D:D Most kicsit leállok a vásárlással,mert ha most megveszek mindent decemberbe unatkozni fogok,szóval a többi majd egy hónap múlva következik.:D Reggeltől estig járkáltunk,közbe nyomtunk egy forró csokit,egy másik helyen egy isteni sütit,majd végül egy pizzát.Meg is lett az eredménye,ugye bár laktózérzékeny vagyok,és estére meghaltam. Egésznap csak laktózos dolgokat ettem,nap végére oda jutottam,hogy a fejem nem tudtam mozdítani,csak feküdtem az ágyban. Ja főleg,hogy este még elmentem a pennybe oreoért,csokikáért,meg gumicukiért,és hát oreo is tejes,csoki is,szóval laktózsokk érte a testemet,és kidőltem.:D Maren totális laktóz diétára fogott,persze azért ma még benyomtam a maradék oreomat,csokim az még marad későbbre,mert már hányok az édestől.:D Mai nap aludhattam amíg akartam,főleg,hogy ugye plusz egy órát is nyertünk az óra átállítás miatt. Szekrényt pakoltunk,sütöttem egy sütit,aztán jött az édes lustulás,német szótanulással vegyítve. Holnap megint hétfő,megint elment egy hét,jön a suli, este pedig megyek aerobikra.:) Már várom rendesen.:)
Ja és úgy döntöttem mivel nagyon nincsenek képeim,hogy ne legyen uncsi belinkelem az itt hallgatott zenéim majd mindig.:)