okt
24

Iskola!!!!:))))

| Szerző: memestrott | 6:42 pm

Hát azt kell,hogy mondjam,nem hiába vártam az iskolát.Bár nem aludhattam 9ig,és a fejem még mindig fájt,ez a hétfő volt hetek óta a legjobb napom. Vegyes érzésekkel vártam a nyelvsulit,egy kis kíváncsisággal,és egy kis” legyek már túl rajta” érzéssel.:) Reggel lerendeztük a kölyköket,aztán Maren eljött velem a suliba.Örültem neki,mert hát én olyan vagyok,hogy szeretem ha először valahova nem egyedül kell mennem.Főleg,ha még egy másik országba vagyok éppen,véletlenül…:D Minden simán ment,rajtam kívül jött még egy új lány Maira,most meg nem mondom honnan ,de valahonnan Ázsiából. 22 éves,talán egy leendő barátnő jelölt,bár csak a szerényebb fajtából, nehéz lesz magam mellé hasonló temperamentumú embert találni itt. A csoport aranyos volt,a tanárnő szint úgy,a bemutatkozások után bele is vágtunk a munkába. Amin ledöbbentem,hogy valaki már évek óta itt van. Én azért például hat év után,nem egy középszintnél szeretnék tartani,hanem azt akarom,hogy addigra már az akcentusom is kiküszöböljem.Sajnos(nem sajnos) azzal a hiú reménnyel vagyok megtöltve,hogy 1 év múlva igen szépen fogok beszélni,és hát most eléggé rajta is vagyok/leszek az ügyön. Maga az egész kurzus nagyon teszett,viszont iszonyat nehéz.Lassan 5 éve nem tanultam ezen a szinten a németet,elég sok minden kimaradt,és elég sok minden elfelejtődött. A többieken látszik,hogy évekkel többet töltöttek itt,beszélnek ám rendesen,csak nem mindig helyes a nyelvtan. Na én nem beszélek,és ha mégis akkor se helyes,szóval van mit behoznom. Kicsit szomorú voltam,hogy ilyen nehéz,de erőre kaptam,végig csinálom. Nincs mit veszítenem.Nem én fizetem először is a legfontosabb( jaj de spúr vagyok istenem).Nem vagyok otthon 3 órát és a tanulásra is hagyniuk kell időt,amikor végre nem mocskot takarítok. Biztosan fejlődök,tanulok,anélkül,hogy bárki kiröhögne,egyest kapnék,vagy akármi.Egyedül a végén a nyelvvizsga lehet bukó,ami ha úgy lesz  akkor valszeg telibe kaksizom,mert ez egy telc nyelvizsga, majd még lesz időm és pénzem letenni egy goethet.:D Szóval neki vágtam.Hazafele megmutattam Mairanak a könyvkereskedést,még csak vasárnap jött a városba,majd csinálok neki progit, elviszem a folyóhoz meg mindenhova.:) Utána én bementem Rossmanozni és jelentem két embernek megvettem a kari ajiját,és már most várom,hogy mindenkinek vásárolhassak tovább. Szóval egészen elégedettem tértem haza. Reggel még fogadtam magamba,hogy ott lesznek e a mosatlan edények ahol este hagyták őket,és hát természetesen nyertem,minden rám várt.:D Igazából egész jó kedvűen,hamar megcsináltam a dolgom,kis takarítás,mosás. Marennal megcsináltuk a számlám,átutalta a fizum,beállította,hogy minden hónapba magától jöjjön a della hozzám.:D És utána szabad voltam. El se hittem,csak mászkáltam,lefordítottam amit a kurzuson nem értettem,neteztem,gépeztem,és hálát adtam,hogy hétfő van és suli!!! Ezek után azért feldobtam,hogy jó lenne, ha megnéznénk a tornát is,ha már így minden szuper.Rögtön jött is,néztük,telefonált,megbeszéltük Micheal este elkísér bringálva,hogy tudjam mi-hol van. Vacsit főztem,kajáztam és utána indultunk is. Hát jó is,hogy eljött velem,mert biztos,hogy nem találtam volna meg,és mikor már az autópályáig bicikliztem volna,enyhe anyázások között fordultam volna vissza,de hát így minden klappolt. Első problémába ott ütköztem,hogy fogalmam se volt hol az öltöző,így vártam az ajtóba amíg jött valaki. Egy aranyos kisnő jött is,előadtam a szövegem,aztán ő már el is kalauzolt mindenhova. Kathrin az edző meg halál jó arc. Neki is bemutatkoztam,megkérdeztem,hogy is mennem itt a dolgok. Ledöbbenve állt,és legalább 5x mondta el,milyen jól beszélek. Én nem tudom, lehet,hogy egy némához képest jó,de a nyelvkurzson igen csekélynek bizonyult az én jó beszélő képességem. Na lényegtelen,megbeszéltük 3 próba óra,és utána havonta 10,azaz TÍZ(!!!) euró. 3000 forint se. Otthon 7000nél kezdődik az egész és határ a csillagos ég.És emelett még baromi jófej is,jó órát tartott,és az egész nagyon tetszett. Iszonyatosan jól esett,el se tudom mondani. 3 hét bezártság után emberek között voltam,3hét zaba után végre mozogtam,és kicsit elindítottam a saját dolgaim. Hazafele eléggé anyáztam a dombra tekerésnél,mindig rájövök,hogy itt nem jó biciklizni,de gyalog meg félnék sötétben hazajönni,szóval marad az,hogy az utcában már csak tolom a szekeret.:D Este természetesen pakolhattam még el a vacsi után,aztán feljöttem sorizni,pancsizni és boldogon,bár még mindig rettenetes fejfájással,lefeküdtem aludni. Ilyen hétfőm se volt még!:)

És igen a keddem is mondhatni elég lájtos volt.Bár reggel cetlire kellett felírnunk a dolgokat amiket csinálnom kellett,olyan sok volt,de 2 és fél óra alatt bevégeztem mindent. Megjártam a gyógyszertárt,a postát,bevásároltam,nyulakat csináltam,mostam. Ebédig volt jócskán szabaidőm,ezért elkezdtem a német házim megírását,mivel volt jócskán.Pár feladat,plusz egy cikkről kellett egy kommentárt írni. A felét megcsináltam,a kommentárt estére hagytam. Főztünk és utána a délutánom megint szabad volt.Na ezért szeretem én az iskolát! Bár jó másfél óráig írtam a kommentárom,közbe fordítgattam mindent. Jó rég nem tanultam így németet,megszoktam,hogy mindig tudom az anyagot amit veszünk,óra előtt össze dobtam a házit,és meg volt a német tanulásom. De most,hogy új anyag,új szavak,azért jócskán bele kell vetnem magam,de most még elszánt vagyok,valószínűleg 3 hét múlva majd azt írom,hogy mennyire elegem van a sok háziból és tanulásból. A leckeírást viszont nagyon okosan kell csinálnom,főleg hétvégén,mert ha pl vasárnapra beszerveznek egy egész napos programot,mint most ahogy várható,akkor igencsak meg szívom,szóval már péntek-szombat meg kell csinálnom mindent. Estig elnémeteztem, magamnak irkáltam ki szabályokat, aztán majd meg is kéne mind tanulni.:D

Szerdán végre aludtam egy rendeset,bár a szokásos rémálmok megvoltak,de mégis egész pihentető volt. Reggel konyha,mosás,cipősikálás,nyulak és már kész  is lettem. Utána pedig tádádádáá mentem az Eizettbe. 3hét szünet alatt ki se tettem a lábam otthonról,még hétvégén se,és most megint kezdődik a jóság a hétköznapi shoppinggal. Sajnos muszáj költenem a pénzem,de amíg minden hónapban félrerakok addig ezt lelkifurka nélkül teszem. Szóval beszereztem egy sapkát,egy felsőt,egy szoknyát és egy pulcsit is,és mindet egész jó áron.:D Szóval nagyon örültem a fejemnek és örülök a fejemnek.A nap további részét ugyancsak német tanulással töltöttem.Holnap megint suli,nagyon kíváncsi leszek rá. Főleg mivel pénteken is suli,remélem rakat házit kapunk,és holnap egésznap dolgozhatok.:D Na majd kiderül. Pénteken jön Maren unokatesója a lányával,aki elméletileg korban egész közel áll hozzám,szóval hátha lesz társaságom.Ja meg hozzák a két kutyájukat,szóval most,hogy így ez eszembe jutott,biztos lesz társaságom.:D Vasárnap most már tényleg Lübeck,Lucina szülinapja,szóval nem rossznak ígérkezik ez a hét!:) Jók legyetek puszaJ

A bejegyzés trackback címe:

https://meliaupair.blog.hu/api/trackback/id/tr834868008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása